Fogszabályozási fogalmak, kifejezések
—————————————————— Olyan kiegészítő, kivehető fogszabályozó elem, ami a fogak, állcsontok mozgását, növekedését irányítani igyekszik. Lényege, egy, a homlokon és az állon megtámaszkodó vázas készülék, amihez lehet illeszteni azokat a gumikat, amik a fogakra ráakasztva a fogakat, állcsontokat mozgatják. Főleg éjszakai viseletet írnak elő. A rögzített fogszabályozó egyik alapeleme. Ez az a zár, amit felragasztanak a fog külső, vagy belső felszínére. Ez a zár tartalmazza azt a fogra jellemző információt, ami akkor fog megmutatkozni, amikor a fogszabályozó ív behelyezésre kerül a zárba. A zár készülhet több anyagból (fém, aranyozott fém, műanyag, porcelán) és készülhet több formában. Részei: bázis, amivel a fogra rögzül, szárnyak, ami mögé akasztják be a ligatúrákat, azaz kikötőelemeket. A brekettek közepén van egy barázda, vályú, amibe illeszkednek be a fogszabályozó ívek. Az, hogy a az adott páciens milyen brekettet kap függ az esettől, az orvos kezelési megfontolásaitól, szokásaitól. A fogmozgatás egyik eleme. Különböző színekben készülnek ezek a láncok, a lukak közötti távolság és a gumi erőssége befolyásolja a lánc erősségét. Gumihúzások (ld. Intermaxilláris gumihúzások) Régen minden fogra gyűrűk kerültek és azokon voltak a zárak. A mai fogszabályozásban többnyire a hátsó, őrlőfogakra kerülnek gyűrűk. Ezek olyan fém készülékek, amik a fog kerületét körbefogva, a fog méretének megfelelően kerülnek kiválasztásra. Lehet rájuk zárakat szerelni kívül is és belül is. Egy olyan kiegészítő fogszabályozó elem, amit mind a kivehető, mind a rögzített készülékhez lehet csatlakoztatni. Szerepe a kezelés alatt, vagy egyes fogak mozgatása, helybenntartása, vagy a növekedés befolyásolása. Ennek szájon kívüli részére különböző irányú húzást lehet kifejteni. Ezt a kifejezést a különböző fogmozgásoknál használják. Lényege, hogy a különböző rések zárásakor azon fogakat, fogcsoportokat, amik mozgását kontrollálni, korlátozni akarják, nevezik horgonylati fogaknak. Tehát a többi fogat ezekhez a horgonylati fogakhoz mozgatják. Különböző módon lehet erősíteni a horgonylatot. Ilyenek lehetnek bizonyos fogazaton belüli összekötések, kiegészítő, kivehető elemek, pl. headgear, arcmaszk, vagy implantátumok. Ilyen céllal lehet különböző gumihúzásokat alkalmazni az alsó és a felső fogak között. A fogszabályozó készülék olyan segédeleme, amihez akár gumit, akár valamilyen más aktív eszközt lehet csatlakoztatni. Felhelyeznek ilyeneket mozgatandó fogakra, de akár az ívre is, vagy kivehető fogszabályozó készülékhez. Implantátumok, minicsavarok, minilemezek Amint a horgonylat ismertetése során láttuk, nagyon fontos a horgonylati fogak helyben tartása, terhelésük kímélése. Ennek céljából igyekszik a fogszabályozás olyan elemeket is használni, amik nem függnek a páciens együttműködésétől. Ilyenek lehetnek kis csavarok amit a fogak mellé a csontba helyeznek a kezelés idejére. Hasonló céllal használatosak pici lemezek, amiket a csontra ültetnek, és amikből elindíthatóak olyan erők, amik a fogakat mozgatják. Olyan, a ligatúra gumiknál nagyobb átmerőjű gumikarikák, amiket bizonyos felső és bizonyos alsó fogak, közé illeszt a páciens. Azaz, ez egy kooperációs elem, nagyon függ a páciens együttműködésétől. Naponta új gumit kell használni és 7-10 órát, illetve akár többet viselni. Célja a fogak, fogcsoportok irányított mozgatása. A rögzített fogszabályozó készülék eleme. A közismertebb fogszabályozó ív az, amelyik a rögzített zárakba kerül behelyezésre. Anyaguk lehet különböző összetételű fém, esetleg műanyag. A leggyakrabban használatos fém az acél, de vannak nikkel, titán ívek is. Ezek a különböző keménységű ívek többnyire szürke színűek, de lehetnek aranyozva, esetleg színes teflonnal borítva. Átmérőjük különbözhet kerek, négyzet, téglalap, csak úgy, mint az erősségük. Feladatuk a fogsor kiegyenlítése, illetve a fogak a fogszabályozó ezek mentén mozdítja el a fogakat. Van olyan ív is, ami arra szolgál, hogy a szájpadlás ívén a kétoldali őrlő fogakat köti össze. Van ennek egy alsó megfelelője is. A kezelés tervezésekor használatos röntgenfelvétel. Ez a röntgen alkalmat ad arra, hogy a növekedés megfelelő szakaszát megítélhesse az orvos. Ez a kérdés a kezelés idejének meghatározásában jelentős, a növekedési korban végzett kezeléseknél. Azt az elemet hívjuk ligatúrának, ami a fogszabályozó ívet tartja benn a zárakban. Anyaga lehet fém, teflonnal borított fém, vagy gumi. Ezek a gumik lehetnek színtelenek, de különböző vidám színekben pompázhatnak. Nyelv felőli. Pl. lingual fogszabályozás a nyelv felőli fogszabályozás másik neve. Használatosak a fogszabályozás alatt un. lingual ívek, kiegészítő eszközként. Olyan kivehető elem, amit rögzített készülékhez, többnyire gyűrűhöz csatlakoztatnak. Szerepe bizonyos fogak helyben tartása, esetleg hátramozdítása. Egy olyan kivehető fogszabályozó készülék, amit kis fogelmozdításokra használnak. Ebbe a készülékbe az alsó és a felső fogak beleharapnak, és a gumi megvezeti a fogakat, a kívánt fog-pozícióba. Retenció, helyfenntartás Retainer, helyfenntartó készülék Az aktív fogszabályozó kezelés utáni kezelési szakasz, amikor a fogak végleges rögzülését biztosítani kell, amíg a csont teljesen átépül. Ennek idejét a fogszabályozó orvos határozza meg. Több módon lehet a fogakat helyben tartani. A két klasszikus módja a kivehető és a rögzített (fix) helyfenntartók. A kivehető helyfenntartó több formában készülhet, lehet akár kisebb, finomabb fogmozgatásra is alkalmas. Ezt kiegészítheti a rögzített helyfenntartó. Ez egy, a fogak nyelv felőli oldalán (láthatatlan módon) rögzített vékony drót, vagy műanyag. Célja a visszamozdulásra leginkább hajlamos fogak helybenntartása. A leggyakrabban az alsó metszőfogakat (szemfogtól, szemfogig, tehát hat fogat) rögzítik így egymáshoz, de más kiosztásban is használhatóak. Akár több évig is benntartható egy ilyen készülék, ami a páciens részéről nagyon könnyen tolerálható. Valamilyen fémből készült különböző hosszúságú és erősségű rugók, amiket a fogak, fogcsoportok mozgatására használnak. Bár esztétikailag a gumik előnyösebbek, a rugók nagyon egyenletes és kontrollált erő-leadást biztosítanak, tehát a kezelés szempontjából előnyösebbek. Olyan segédelemek, amelyeket arra használnak, hogy egyes fogakat időlegesen kissé eltávolítsanak egymástól. Legjellemzőbb felhasználása, amikor a fogszabályozó gyűrűk beragasztása előtt a hátsó fogakat szeparálják el így egymástól. Használatosak gumik és bizonyos fémek erre a célra. Alkalmas a szeparálás más célra is. Néha a helyteremtéshez szükséges a fogív, vagy a fogak csontozati alapjának tágítása. Nagyon sok, akár kivehető, akár rögzített készülék használatos erre a célra. Ez lehet önálló kezelési szakasz, vagy más kezelési szakasz mellett alkalmazott kiegészítés. Ennek a tágításnak egy speciális formája az un. "gyorsjavítás". Ez egy olyan tágítás, ami során nem a fogakat kívánják tágítani, hanem a fogakat tartó csontozati bázist. Lényege, hogy a tágító készülék stabilan rögzül több fogon és az erő a fogak gyökerén keresztül átvezetődik a csontra és így a csontokat kezdi egymástól eltávolítani. Legjellemzőbb a felső állcsonton való használata, de ritkán használják az alsó állcsonton is. Bizonyos esetekben szükséges sebészileg támogatni ezt a kezelést, de ezt az eset határozza meg. . Teleröntgen, profil röntgen-felvétel A fogszabályozási tervkészítés egyik alapvető eleme. A terv készítésekor, de ugyanúgy a kezelés végén szokták ezt a röntgen-felvételt kiértékelni. Lényege, hogy ez a profil röntgen alkalmat ad arra, hogy a profil mély, csontozati-fogazati karakterét vizsgálni lehessen. A nagyőrlő fogakra helyezhető fogszabályozó elem. Lényeg, hogy a fogszabályozó ív egy alagút-szerű tubusba csúszik be. Ezeket a tubusokat vagy a gyűrűkre forrasztják fel, vagy direkt módon a fogra ragasztják. Vannak olyan, un. "konvertálható" tubusok, amelyek az alagút-szerű formából zárrá alakíthatók. A nagyőrlő fogakon levő alap-tubusok mellett sokszor használnak kiegészítő tubusokat is. Ezek lehetnek ugyanolyan átmérőjűek, mint az alap-tubus és segéd-ívek behelyezésére alkalmasak, de van szélesebb tubus is, amelyhez pl.. a headgear-t lehet csatlakoztatni.
|



